A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

főszezonban a családdal- Maria

2014 Egy 5 tagú család utazása Padova érintésével, Elba és a fehér homokos strand is belefért a kötelező Firenze- Pisa San Gimignano körbe.

Kedves Viki!

Augusztusban voltunk családunkkal (2 felnőtt, 3 gyerek) Toszkánában, Monikánál laktunk. Köszönet a foglalásért, az ügyintézésért, minden rendben volt. (A férjem, K. Péter foglalta és levelezett Veled.) Gondoltam, pár dolgot megírok Neked, hogy miket tapasztaltunk, hogy hasznosíthasd a friss tapasztalatokat.

Nagyon vártuk már az utazást, sokat készültünk rá, a Te honlapodnak is köszönhetően rengeteg információt begyűjtöttünk. Mivel a gyerekek már akkorák (17, 12, 9 évesek), hogy komolyabb programokat is csinálhatunk együtt, városnézésre és műemlékek látogatására fektettük a hangsúlyt. Az első 4 éjszakát Padovában töltöttük egy szállodában, közel a pályaudvarhoz, hogy Velencébe ne autóval kelljen menni. Lakhattunk volna több helyen is, de ez volt az egyik fontos pont, hogy ne kelljen minden reggel és este ki-bepakolni. A szálloda felejthető volt, de a célnak épp megfelelt. Innét csillagtúrázva látogattunk meg néhány várost: Velence, Ferrara, Verona, Vicenza, Ravenna. Velencében délután fürdés a tengerparton, a Lidón, Veronából pedig kora este jutottunk el a Garda tóhoz egy kis fürdőzésre. A programok előre betervezve, időrendbe beosztva, így tudtuk megnézni mindazt, amit szerettünk volna. Például rögtön az első nap érkezés után Padovában az interneten előre foglalt jegyekkel jutottunk be a Scrovegni kápolnába. Forróság volt (35 fok felett állandóan), de a szűk utcákban az épületek falai, a templomok mindig adtak lehetőséget egy kis hűsölésre. Ferrarában a piac mellett egy kis fagyizóban ettük a legfinomabb fagyit, amit valaha is kóstoltunk (helyben főzték).

Az 5. napon elindultunk Toszkána felé, útba ejtve Bolognát. Az autópályán volt baleset, ezért torlódás is, de nagyon jól informálták az autósokat a kijelző táblákon.
Apropó autópálya: mi nem váltottunk semmilyen előre fizetős kártyát, mindig a kilépő kapuknál fizettünk - automatának vagy embernek, attól függ, hol milyen megoldás volt - az aprópénzt jól el lehetett itt sütni:) Az autózások során teljesen lenyűgözött bennünket a táj, a gyönyörű hegyek, és a kisebb-nagyobb várak szinte minden hegytetőn.

Toszkánában Monika Apartmanházában laktunk Tudatosan választottuk, hogy csendes, nyugodt helyen legyen a szállásunk, tökéletes választás ebből a szempontból, medencével. Mivel autóval voltunk, a kb. 20 kilométer távolság a tengerparttól épp belefért a napi utazgatásba, hisz nem egy eleve tengerparti nyaralásra, hanem városok látogatására készültünk. A szállás: az előzetes információknak pont megfelelt, és könnyen megtaláltuk az útleírás alapján. Monikával nem találkoztunk, édesanyjával és az ő párjával igen (aki valóban tud angolul, legalábbis a legfontosabbakat el tudta mondani), de a néni is jól megérteti magát, rutinosan az (okos)telefonos fordítást javasolta, hogy úgy értekezzünk:) A kert nagyon szépen gondozott, látszik, hogy sok munka van benne. A medence is klassz volt, rajtunk kívül mást nem láttunk fürödni benne:))) Jól esett este csobbanni az egész napos kirándulások végén, bár elvileg csak este 7-ig lehetett volna használni, nem zavartak ki belőle 8-kor sem.....Nem tudunk olaszul, de mindenhol sikerült a felszedett olasz alapszavakkal és az angollal megértetni és megérteni mindent.

Az egy hét alatt az előzetes terveinknek megfelelően eljutottunk ezekre a helyekre: San Gimignano, Siena, Firenze, Pisa, Vinci, Elba-szigete, Volterra csak átutazóban, de többször is. Egytől egyig lenyűgöző épületekkel, hangulattal. Firenzében, bár mindenki azt javasolta, hogy az Uffizit hagyjuk ki, ha csak egy napot szánunk a városra, azért megnéztük. Még itthonról foglaltunk jegyet, délutánra, hogy a hosszas sorban állást elkerüljük - és ez be is jött. Tehát előzetes foglalásnál külön pénztár van, 5 perc alatt a jegyhez jutottunk (jó tudni, hogy bár gyerekeknek ingyenes, a foglalás mégis 4 euró - hiába, az idő, pénz), majd a jegyvásárlást követően beálltunk a bejárati sorba, ami kb. 10 perces volt. Tehát szó sem volt több órás várakozásról, pedig hatalmas turistatömeg volt Firenzében, a képtár körül is, bent is, de flottul ment így az előzetes foglalással, délutáni időponttal a bejutás... Pisában is, ha fel akartok menni a toronyba, érdemes már érkezéskor megvenni a jegyet (kombinált jegyek is vannak), néhány órával későbbi időpontra lehet így kapni, az alatt pedig megnézhettek minden mást, és még egy ebéd is belefér. Minden info ott volt pedig a múzeumos menüben, a szerk.

A városnézés után hazafelé megálltunk a tengerparton egy gyors fürdésre Calambrone-ban (Tirrénia). Mivel 7 után érkeztünk, a strandot már zárták, takarították, de tippként jól jöhet: belépőt már nem szedtek, viszont azért ránk szóltak, hogy ez itt ám fizetős - igaz, fizetni már nem tudunk:) - lubickoltunk egy jót, és még le is tudtunk zuhanyozni. Sőt, ha nagyon pofátlanok lettünk volna, akkor egyébként az szálloda lakóinak fenntartott zuhanyzókat is használhattuk volna, az otthagyott tusfürdőkkel, samponokkal együtt, de nem voltunk azok, csak gyorsan átöltöztünk ott mi lányok:))) Ez egy igazán szép strand, maga a város klasszikus tengerparti nyaraló hangulattal, pálmafákkal. Bár véletlenül cseppentünk oda, kár lett volna kihagyni. írtam ezekről is tengerpartos menüben - a szerk.

Elba szigetre komppal mentünk át Piombinóból Portoferraioba, némi hezitálás után autóval, ami bár nem olcsó, ám praktikus. Így szinte az egész szigetet körbeautóztuk. A kompra előző nap interneten foglaltunk jegyet, nehogy lemaradjunk, fizettük is bankkártyával, a helyi pénztárban pedig érkezéskor kinyomtatták nekünk a jegyet, azzal tudtunk felmenni a hajóra, amely mindkét irányba egy nagyon kényelmes és jól felszerelt komp volt, külön nagy játszóházzal a gyerekeknek. A Palazzina Dei Mulini nem volt látogatható csak csoportok számára, így csak kívülről tudtuk megnézni, őszintén, kár volt a közel 40 fokban felsétálni a domboldalon emiatt... A Napoleon di San Martino kihagyhatatlan, és izgalmas volt átvenni a történelmet, megbeszélni, és látni a helyet, ahová "száműzték" Napóleont. Fürdésre a Marina di Campo strandját néztük ki (fizetős napágyak és napernyő, talán 16 euró volt a 2 ágy - de nem volt teltház, annyit használtál, amennyit akartál), hatalmas hullámokban ugráltunk a tengerben, homokos tengerparton.
További strandolások: Cecina - fekete homokos és kavicsos strandja, itt csak futólag voltunk egy szintén esti fürdőzésre. Persze a legszebb tengerpart a Vada és Rosignano Solvay közti fehér homokos strand volt, amihez az útleírásod alapján találtunk oda. Elképesztő, hogy milyen ott a homok! Volt parkoló is, ami fizetős, némi gyaloglás után (5-10 perc?) jutottunk le a strandra, már az úton tele volt árusokkal, akik aztán a parton is állandóan jöttek a portékáikkal. Szabad strand, de lehet bérelni széket és napernyőt, mi a magunkkal vitt árnyékolóban húztuk meg magunkat, itt nincsenek fák, viszont nagyon erős a napsugárzás, a naptejen kívül praktikus az uv-szűrős póló, és állandóan fújt a szél. Van büfé, wc, öltöző (ingyen), zuhanyzó (50 cent/zseton), mosdó egy csappal (szintén ingyen), kell is, mert az apró fehér homoktól és a sótól meg kell szabadulni.

Étkezések: Ahol jártunk, ott ettünk, mindig kinéztünk egy szimpatikusnak tűnő helyet. Sajnos tipikus trattoriaba nem jutottunk el, valahogy mindig a szieszta-időben került sor az ebédre, estére pedig már elfáradván nem volt kedvünk keresgélni, vagy otthon ettünk, vagy a szálláshoz közeli kis étteremben. Ám mindenhol volt valami kihagyhatatlan, legyen az étel, ital, felszolgáló, tulajdonos. Mindenütt kipróbáltuk a ház borát, vagy a limonádét, nem kellett csalódni egyszer sem. Gyerekeink nagy kedvence a Lemon Soda lett:) Többségében volt wifi az éttermekben, kódot kaptak a vendégek, ezt pedig nem is kellett külön kérni, amint meglátták a telefont a kezünkben, már mondták is a jelszót. Nekünk ez fontos volt, sok infót a netről gyűjtöttünk be pl. a másnapi programokhoz. És visszatérve arra bizonyos kis étteremre: Ponteginorit elhagyva Volterra felé az út mentén: a La Baracchina, (Ponteginiori a helység neve). Elsőre egy nagyon egyszerűnek tűnő kis étterem, bár a színültig telt nagy parkoló azért árulkodó jel volt. Gyakori vendéggé váltunk esténként, a harmadik alkalommal már név szerint szólítottak és kb. fele annyit fizettünk, mint legelőször (ami szintén nem volt sok): törzsvendégek lettünk. Nagyon finom ételek voltak, kitűnő a pizzájuk (amit 21.30-ig lehet rendelni, mi bizony többször 21.25-kor estünk be, de sosem fintorogtak emiatt), a steak a húsra már jócskán kiéhezett fiaink szerint kitűnő volt, a sonkák a pultban készen álltak a sárgadinnye-sonka variációhoz, hatalmas vágódeszkákon tálalták a toszkán specialitásokat. Kedves vendégszerető kiszolgálással, aminek érdekessége, hogy a pultnál kell leadni a rendelést, névre szóló cetlikre írják fel, és a vendégek számától függően önkiszolgálás vagy felszolgálás van. Mi beleszerettünk.
Kipróbáltuk az Oasi Verdét is 2x, köszi az ötletet! Náluk nagyon finom toszkán pirítósokat ettünk, és talán ott volt a legjobb spagetti.

Vásárlás: szinte mindent megkaptunk a kicsi boltban a faluban, vagy útközben a városokban a valamelyik supermercatóban. Utolsó nap este fel akartunk készülni a hazaútra és az otthoni napokra, hogy legyen egy kis Itália odahaza is. Volterra felé Salinéban vettünk oliva olajat és bort egy helyi termelőtől a boltjában (sajnos présekhez, pincékhez nem jutottunk el), Volterrában a Coop-ban bevásároltunk minden egyéb mást (tészták, Baci csoki, mozarella dobozban stb., sonkák, és igen, májkrém, sajnos elkövettem egy végzetes hibát, csak egy dobozzal tettem a kosárba...) Mivel hajtóvadászatot indítottunk a Mohito Soda miatt, így aztán Cecinában is megkerestük a Spart, mert korábban egy Sparban kaptunk, de sajnos itt nem volt, így kénytelenek voltunk az ottani Coopot is megkeresni, ami egyáltalán nem volt könnyű, és már-már letettünk róla, de meglett: hát ez volt a legnagyobb áruház, amit ott láttunk Olaszországban, minden kapható volt, persze Mohito Soda nem... Így csak Lemon Soda készletet tudtunk felhalmozni (van pedig mohito soda is- a szerk). Azért friss lasagne tésztát még sikerült vennem - hűtőtáskában hazaszállítottuk. Itt volt az önkiszolgálós fizetős rendszer, amit csodálkozva néztünk - érdekes.

Írhatnék még sok másról is, próbáltam a praktikus oldaláról megközelíteni a leírást, ami végül jó hosszú lett. Remélem, ezzel mi is tudunk Neked segíteni, viszonzásképpen.

Köszönettel mindenért és üdv,

T. Mária

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145